MTK legendárium | 375. rész

Publikálva: 2025.04.28 Frissítve: 2025.04.25

Az MTK alapítása és alapítói. 1888-ban született a klub.

Visszatérve a szorosan vett klubalapítási folyamatokhoz, elmondható, hogy 1888 őszutóján, annyi esztendei várakozás, küzdelem és állhatatos sportpropaganda végre megteremtette a tizenötmilliós Magyarország fővárosában a feltételeket az első igazán demokratikus felépítésű sportegylet létrehozásához. A munka elvégeztetett, az alapítók tettre készek, az alkalom pedig lassan születőben…

A tél beállta előtt Szekrényessy neveltjei, a gyermeksportolókból ifjakká serdült Sportkedvelők Körének (SK) lelkes tagjai még egy alkalommal nemes vetélkedésre gyűltek össze. E klub zsidó ifjúsága – a Stefánia úti incidens hatására – ösztönösen is erőteljesebb szövetséget alkotott. A láthatatlan mozgalom élharcosa különösen is négy fiatal lett, kik tizenkilenc nap múltán az életre hívott MTK alapítóivá váltak, név szerint: Totis Lajos, Sachs Lipót, Kohn Arnold és Klauber Izidor.

Ők négyen ebben a diákegyletben kezdték pályafutásukat, itt nőttek jelentős sportemberekké, nem csoda hát, ha majdani eltávozásuk alapjaiban ingatja meg a Sportkedvelők Körének (SK) sorait, s járul hozzá 1891-es megszűnéséhez.

Az 1888. október 28-án megrendezett versenyen a négy alapító a következő eredményeket érte el. A kiírt tizenkét versenyszám az alábbi volt: (1. távverseny /5 km/, 2. síkfutás /100 yard/, 3. súlydobás /12 kg-os golyóval/, 4. gyaloglás /3,2 km/, 5. magasugrás, 6. súlyemelés /20 kg/, 7. távolugrás, 8. síkfutás /8045 m/, 9. síkfutás /handicap, 402 m/, 10. rúdmagasugrás, 11. akadályverseny /300 m/ és 12. vigaszverseny /100 m/).

E tizenkét versenyszámból a négy MTK alapító, öt versenyszámban került a legjobb kettó közé: (Totis Lajos: magasugrás második helyezés, Sachs Lipót: távolugrás /5,05 m/ első helyezés és akadályverseny második helyezés, Kohn Arnold: gyaloglás első helyezés, Klauber Izidor: súlyemelés első helyezés).

1888. november 16-ának péntek délutánján a hirtelen beköszöntött tél lehelete suhant át a városon. A városszéli szántások már fehérlettek a korai hótól, a varjak a rákosi rétek felől nagy rajokban húzódtak a melegebb budai lankákra.

A kocsihúzó igáslovak hátára pokróc került, az utcasarkokra gesztenyesütögető nénike települt. A Városerdőnél (Városliget) kevesebb lett az andalgó szerelmespár és párbajozó krakéler. A cukrászinasok egésznap jégvermet tisztogattak, a reménytelen szerelemtől sorvadozó kesztyűssegédek pedig tavaszra halasztották aktuális Dunába ugrásukat. Megfogyott a Gizella téren álldogáló komfortáblisok száma, miként a mezítlábas utcasuhancoké a Múzeum kertjében. A hideg őszi szelek meghozták a férfiszemek böjtjét, hisz az Andrássy úti gyalogjáró fodros-bodros asszonynépe vastag levendulaszagú bundák alá rejtezkedett.

Az ezerfényű nyár színei és illatai a Kerepesi temető fái felett messzire szökkentek, a hirtelen beállt tél pedig ismét a kései őszben reménykedő vénkisasszonyok esélyeit kurtította. Az árnyak megnyúltak, a színek tompultak a korai szürkület gázlángjai versenyre keltek a hófelhők mögé rejtőzködő napfénnyel. A város felett átvette uralmát a tél, ismerős szag és hangelegyével. A Keleti pályaudvar állandó kőszénfüstjébe mind erőteljesebb módon kapcsolódott be a belváros kéményrengetege. Az új körutak széles gyalogjáróin reggeltől estig hasogatták a fákat, és zúdították a szenet feneketlen pincék mélyére. A városi hierarchia legalacsonyabb fokán álló kéményseprők – velük még a demokrata Táncsics sem fogott kezet – háztól házig dülöngélve ittak áldomást valamennyi kéményre.

Nagyjából ilyen téli díszletet nyújthatott a főváros azon a köznapinak indult péntek délutánon, mikor kilenc nagyreményű fiatalember a világvárosias Teréz körút irányába vette útját.

Totis Lajos rugalmas léptekkel a Múzeum körútról érkezett, Sachs Lipót a tradicionális zsidónegyedből, a Kazinczy utcából igyekezett a körút felé, a mindig elegáns Donáth Sándor, – vélhetően ezüst végű sétabottal kezében – a Váczi körút 21. szám alól ballagott célja felé, az ábrándos Leitner Ármin a terézvárosi Új utca 34-es számú lakását hagyta hátra a fontos találkozó miatt. A szolgálatkész Klauber Izidor ugyancsak a Terézvárosból, a Gyár utca 5. szám alól közeledett a Nagykörút felé, a kis, zömök Müller Dávid a Csengery utca 49. alól, szintén a Dohány utcai zsidónegyedből érkezett Horner Ármin, és ugyancsak terézvárosi otthonát hagyva háta mögött igyekezett friss léptekkel a találkozóra a nagy turista, Weisz Dezső, miként azt Kohn Arnold is tette.

A megilletődött ifjak talán a Körúton összevárták egymást és közösen erőt merítve indultak meg a nemzetközi hírű bajnok háza, a Teréz körút 10. felé.

A Teréz körút – akárcsak ők maguk – zavarba ejtően fiatal volt még. Épp egy esztendeje indult meg rajta a főváros – és Európa egyik – első villamosjárata. A jó öreg lóvasútat, omnibuszt ugyan nem szorította ki Pestről e zöldszínre festett ősvillamos, de már egy Béccsel, Berlinnel vetélkedő világváros álmait sugallta. A berliniek meg is orroltak saját cégükre a Siemensre, amiért Budapesten előbb létesített villamosközlekedést, mint a büszke katonai szellemű birodalmi fővárosban.

Budapest előbb dicsekedhetett villamosjárattal, Berlin viszont magáénak tudhatta a világ legnagyobb sportegyesületét a Berliner Turner-schaft nevű klubot, mely éppen emez 1888-as esztendőben ünnepelte negyedszázados jubileumát, s mely egylet ekkor mintegy négyezer főt számlált.

Ha mindezzel tisztában lett volna az a néhány megilletődött fiatal, kik lassú léptekkel indultak meg Szekrényessy bajnok háza irányába, talán kevésbé lett volna bátorságuk (egyébként is az árral szemben) klubot alapítani és magyar sportdemokráciáról álmodozni...